Miután 16:00-kor bezártam az üzletet, lementem a skacokkal a Helikon strandra. Ott már javában ment a pánikkeltés. Menekültek a Zemberek, mintha
kitört volna a harmadik vh. (Persze, az már rég kitört, csak elhitetik velünk, hogy nem. Sőt! A második után, '49 óta zajlik szüntelen. Jelezném, hogy napjainkban több helyszínen folyik regionális háború, mint a másodikban.) Hiába no, mostanság ez a trendi. Mindenkit kizavarnak a vízből, mert esik az eső. Gyerekkorunkban ez volt az egyik fokozott élvezeti időtöltés. Esőben fürödtünk. Hévízi lefolyónál, vagy a Városi strandon, mindegy. Buli volt. Most meg kizavarnak és hazazavarnak. A rédióban még ezt is tudják fokozni. Ugyanis a minap hallottam, hogy az egyik műsorvezető arra sarkallta hallgatóit, nehogy kimenjenek otthonaikból, mert süt a Nap. Nem vicc! Újkori életvitel: ne menj a levegőre, ne ússz a Balatonba, maradj otthon, ne járj emberek közé, ne gondolkozz, élj egyedül, légy uniform, légy önző, csinálj karriert, satöbbi... Láthatóan a többség meg is felel ezen kritériumoknak. Azon gondolkoztam, ha boldognak akarok látszani, nekem is be kell állnom a sorba. Lesz, ami lesz.
Na, szóval, ahogy leértünk, a tömeg pánikszerűen menekült ki a strandról. Azért, mert azt mondták nekik, hogy vihar lesz. Volt is egy zápor, ami kb. negyed óráig tartott. Élveztük, Csongi fiam kifejezetten. Szarrá áztunk, de csak nevettünk. "Hiszen csak víz, nem lesz semmi bajunk tőle" - mondta Csongor. És milyen igaza van.
Az utóbbi évtizedben már annyi kárt okoztak a Balatonnak - médiakampány a horvát tengerpart mellett, a Balaton ellenében, Boros-Bocskor antimagyarok reggeli rádiós agyatlanságai, amelyek szintén a Balaton ellen szóltak. Fizették ezért őket persze egyéb lobbiérdekek. Most itt az újabb agymenés. Pánik és hisztéria. Igaz, Vonyarcon valakit újra kellett éleszteni. Csakhogy ott villámok cikáztak és ennek ellenére sem jöttek ki a vízből. Lefogadom, 50 év alatt ez volt az első ilyen eset és máris ráugrottak.
A pánikkeltés miatti gazdasági kár sem elhanyagolható, ugyanis a hazazavart emberek egy petákot sem költenek utána már sem a strandon, sem az üzletekben. Ez sem tréfadolog, hiszen sokak megélhetését teszik kockára a médiaguruk. Aztán vannak új "szakmák" is, amelyek létjogosultságát ezekkel a trükkökkel kell megalapozottá varázsolni. Meg persze a meteorológia, mint "tudomány" is hallatni akarja a hangját. Aztán ott vannak az összeesküvés-elméletek, miszerint a köztudatba előre bedobott negatív események tömegek általi mantrázása előidézi magát az eseményt. Érdekes? Nem is olyan hihetetlen ám! Tömeghipnózis. Márió és a varázsló. Csak éppen most a média a varázsló. Ki tudja itt már, ki kivel van.
Nem kell ám olyan komolyan venni a fenti sorokat, csupán sarkosan fogalmazva akartam hangot adni napjaink érdekességeinek. Ahogy az tőlem megszokott.
Csócsáljunk egy kis zenét, attól visszaáll a jókedvünk! Vidám vizekre viszlek Benneteket, hátha ott nincs negatív töltetű média. Holnap este nyomják Ocho Macho-ék a Vonyarcvashegyi Borfeszten. Ez a csapat egy az egyben lemodellezte Sergent Garcia-t, Mano Negra-t és Manu Chao-t. Ahogy korábbi bejegyzésemben már jeleztem, minden ütős külföldi bandát lemásolunk. Ebben kiválóak vagyunk, mi magyarok. No, meg a pánikkeltésben is utolértük áméríkát.
Nagycsuri 2015.10.13.