Tegnap is emlegetett harapós kedvem levezetése céljából megosztok Veletek egy korábban megírt, most kiegészített, ám eddig "eltitkolt" gondolatsort. Bár tegnap óta a harapós kedvem elszállt, azé' biztos, ami biztos! Ahogy egy korábbi bejegyzésemnél megjegyeztem, a

Épp az imént "beszélgettem" Csongorral, Viber-en. Ide jutottunk. Tíz éves korára elveszítette az apját. Nem az ő hibájából persze! Nyilván a

Az élet rövid. Nagyon rövid. Ez leginkább akkor derül ki számunkra, amikor már visszatekintünk az elmúlt évtizedekre és fejünket csóváljuk, amiért annyi mindenből kimaradtunk. Most épp nem a kapuzárási pánikra utalok, csak

Ugye, most szemeteket összeráncolva kérdezitek magatoktól, hogy már megint mit akar ezzel az "elengedés" dologgal ez a Csuri gyerek? Nem baj, legalább kíváncsivá tettelek Benneteket. Talán. Az igazság az, hogy én sokkal kíváncsibb lennék arra, vajon hányan olvassátok végig leírt gondolataimat. No,…

Egyedül! Egyedül?(Előre elnézést kérek azoktól, akik esetlegesen a ma esti mesém olvastán magukra veszik az alábbi sorokat! Nem áll szándékomban senki irányába személyeskedni, állításaim, gondolataim, vélelmeim az enyémek, mert én így érzem.)