A minap megnéztem egy francia filmet, amelynek a címe, "Életrevalók". Másodszorra sikerült pontosan e film kezdetén bekapcsolnom a dobozt. Nem is keresgéltem tovább más műsorok után, azonnal leragadtam. Nem csalódtam, újfent jókat derültem rajta. Annak ellenére, hogy igazából egy drámáról beszélünk, vígjátékként tálalták a rendezők. Ez a profizmus, nem ám a "magyar futball"!
Nem eksönmúvi! Nem hatásvadász hanghatások és mesterséges képzavarok szögezik székéhez a szemlélődőt! Ezt a filmet dialógusok és remek színészi alakítások jellemzik. Az életről szól. Emberekről. Érzésekről. Szeretetről. Jóságról. Empátiáról.
Egy teljesen lebénult, de ennek ellenére is életrevaló, egyébként nagyon gazdag férfiról állít példázatot, aki ápolót keres maga mellé. Rengeteg jelentkező van, akik közül egy sem tetszik neki. Egyszer csak beállít egy tagbaszakadt fekete skac, aki a segélyhez kér aláírást - mondván - úgyis alkalmatlan a munkára és ismeri már az ilyenkor szokásos összes kamudumát. Meglepődik a tolószékes barátunk, de rábeszéli a nagydarab fickót, hogy vállalja el a munkát. Azt is megtudjuk, hogy miért választotta pont őt: mert leplezetlenül őszinte, nem érez - bénultsága ellenére sem - iránta szánalmat, egészséges és szintén életrevaló, vidám lakója eme Bolygónak. A film rejtett, némileg politikai töltetű mondanivalója nem más, mint a másság elfogadtatása. Jelen esetben főként a rasszok iránti előítéleteket próbálja meg eloszlatni. Nem kevés sikerrel. Természetesen, a történetbe szerelmi szál is szövődik.
Kezdetét veszi a filmet végig kísérő poénáradat. A néger srác valóban alkalmas a feladatára, hiszen rendre mosolyt csal alkalmazója arcára. Hatalmas a kontraszt közöttük. A gazdag férfi nagyon művelt, intelligens ember, ellenben hősünkkel, aki egy aluliskolázott bevándorló. Az is igaz, míg betegünk egy a felső tízezerbe tartozó sznob közül, addig fekete bőrű segítője a társadalom perifériájára szorult nincstelen, akinek mérete mellett hatalmas a szíve és a lelke is. Egyszerű ember. Az élete viszont ettől a "kalandtól" gyökeres fordulatot vesz. A filmet életrevaló, jobbnál jobb fekete zenék kísérik. Hallgassunk meg egyet közülük, amely első hallásra kissé Santana-s hangulatot áraszt:
Tudjátok, elgondolkodtató ez a film. Nap, mint nap érdemtelen dolgokon problémázunk, adott esetben bántjuk egymást. Nem vagyunk igazából elégedettek, mindig többet és többet akarunk. Nyomorult egy élet az, ami soha nem ád megnyugvást és békét viselőjének. Mégis, mi végre jöttünk erre a világra? Azért, hogy folyton harácsoljunk, vagy azért, hogy szeressük egymást és örüljünk a másiknak? Mindenki beleeshet a rendszer állította fogyasztói csapdába (miként tettem azt én is), de be kell látni, hogy a lelki békéjét senki sem vásárolhatja meg! Ahhoz fel kell nőnünk és meg kell találnunk azt a kört, aki hasonlóképpen vélekedik a Világ dolgairól. Legfőképp egy igazi partnert kell találnunk, aki jóban és rosszban is a lelki társunk marad! Nem könnyű feladat, de sikerülni fog, csupán hinnetek kell benne!
A pillanatnyilag borongós időjárással pedig ne foglalkozzatok, mert az csak teszi a dolgát! Tegyétek Ti is a dolgotokat - mosollyal az arcotokon járjatok, az előcsalogatja rejtekéből a Napocskát! No, meg másokból a szeretetet...
A teljes, szinkronizált film:
Nagycsuri 2015.10.14.
