Ugye, most szemeteket összeráncolva kérdezitek magatoktól, hogy már megint mit akar ezzel az "elengedés" dologgal ez a Csuri gyerek? Nem baj, legalább kíváncsivá tettelek Benneteket. Talán. Az igazság az, hogy én sokkal kíváncsibb lennék arra, vajon hányan olvassátok végig leírt gondolataimat. No, meg arra is, vajon

hányan kíváncsiak egyáltalán az ismerősei/barátai gondolataira. Nem a tucatszám megosztott "bölcs" idézetek, vagy a médiák által mesterségesen kreált megmondóemberek "okosságainak" tömkelegére, hanem egy adott barát bizonyos témáról alkotott saját véleményére. Egyszerűbben fogalmazva, hány ember kíváncsi egyáltalán bárki másra? No?
Talán jobb, ha ebbe nem megyünk bele mélyebben!
Beszéljünk inkább a feldobott témáról!
Minden ember életében vannak un. mérföldkövek. Ilyen többek között a családalapítás. Amikor vélhetően megtaláljuk azt a személyt, akiben lelki társunkat és leendő gyermekeink édesanyját/édesapját látjuk. Eleinte nagy a boldogság, hiszen mindenki úgy érzi, eljött az Igazi. Az esetek egy részében viszont nagyon hamar - másoknál később - kiderül, tévedés történt. Persze, nem mindenkinél, de sokaknál. Kisebb a baj, ha ez még a gyermekvállalás előtt megtörténik, nagyobb, amikor már van egy, esetleg több gyermek. A mai világban sajnos értékrendi válságban szenved az emberiség jelentős része. Játszi könnyedséggel adják fel az egymással felvállalt küzdelmet, amely utódaik felnevelésével járna. Képzeljétek mi lett volna, ha annak idején mondjuk Atilla Király a hadjáratai kellős közepén feladja a harcot és népét odaveti az ellenségnek! Ugye nem kell részleteznem? (Az Attila nevet egyes források szerint a korabeli időkben úgy írták, ahogy ejtették: Atilla)
Véleményem szerint a mai világban az emberek többsége a könnyebb utat választja. Ami - úgy gondolja - neki jó. Nem számít, hogy másik öt ember szenved e miatt, csak neki legyen jó. Ezt diktálja a média is, ez manapság a trendi. Légy szingli, építs karriert, szard le a családot, használd ki a másikat. Érdek, érdek, érdek... Önös érdek! Ez az egyik fundamentuma az un. fogyasztói társadalomnak.
Haszontalan egy lét ez az emberiségnek. Csupa csapongó lélek népesíti be ezt a Bolygót. Egy se tud megnyugodni, minduntalan vándorol, nem találja a helyét. Azt se tudja, hol lenne valójában a helye. Manapság már gyermekkorban elferdítik a "szülők" gyermekeik veleszületett egészséges értékrendjét. A konfliktushelyzetek megoldatlanságával, a gyerekek magukra hagyásával, a válással.
Vallom, hogy a családalapítás és gyermekvállalás két ember között köttetett vérségi kötelék. Ezért lenne jelentősége a választás tudatosságának! Ami feltételezné, hogy nem csupán a pillanatnyi szexuális vonzódás, hanem egyéb, annál sokkal magasztosabb körülmények is megfontolásra kerülnek. Aki nem így gondolja, az talán jobb, ha nem is olvassa tovább e sorokat!
A vérségi kötelék egyben azt is kell jelentse, hogy attól a pillanattól fogva a két ember EGY ember. EGY-ség. Mondhatni, olyan sziámi ikrek, akiket nem lehet szétválasztani. A tiszta, érintetlen, manipulálatlan gyermeki lélek ezt olyannyira így éli meg, hogy a válás fogalma számukra értelmezhetetlen. Amennyiben mégis megtörténik a gyalázat, ők azok, akik igazán sérülnek és életük végéig hordozzák a terhet. Persze tudat alatt, hiszen általában kiskorukban éri őket a trauma. A mai kor embere menekül saját maga és a konfliktusok elől, miközben ő maga a konfliktus gyökere. Mert gyáva, mert fél, mert egyszerűbb elmenekülni, mint felvállalni, megoldani. Szánalom!
Mégis, mivel ezzel a jelenséggel a mai média uralta világban nem tudunk mit kezdeni, ellene érdemben tenni, ezért előtérbe került az "elengedés" fogalma. Ez főleg az addigi EGY-ség elhagyott felére vonatkozik. A magára maradt és megsebzett lélekre. Ennek a fájdalomtól megbénult szétszakított léleknek kell tudnia elengedni a másik felét. Ami nagyon nehéz feladat. És ezzel senki sem tud megküzdeni helyette, legfeljebb szenvedéseit enyhítendő mellette állni és segíteni. Ami pedig egy egészséges lélek számára lehetetlen, az a vérei elengedése. A saját gyermek elvesztése. Az addigi fészekből való kiszakításának fájdalmas valósága. Az esetek 99 százalékában a gyermekek az anyánál maradnak. Ebből következik, hogy az apától szakítják el őket. Vagy az apa áll odébb, mert éppen kiment a vér a fejéből. Tudok olyanokról, akik azóta se keresték utódaik társaságát. Lelkük rajta. Ha egyáltalán van lelkük, ugyebár! A tisztességes többségtől viszont elveszik azt a lehetőséget, hogy gyermekeivel ébredjen és térjen nyugovóra. Biztosítva ezzel a sebezhető gyermeki léleknek a biztonságérzetet. Elszakítják a fa törzsétől fiatal hajtásait. Megfosztják leveleit a tápanyagtól. A gyökereitől vágják el. Az élet teljességétől zárják el.
Beteg egy Világ ez. Mi magunk tesszük beteggé! Nem az Isteneink. Mi, emberek. Megsebezzük sajátjainkat, akikben - halálunk után - tovább kellene élnünk.
A gyerekek aztán már így szocializálódnak. Azzal a tudattal, hogy nem gáz a válás és a megoldások elől menekülni kell. Felnőtt korukra lélektelenül lesznek egymás farkasai. Érdekből. Önös érdekből.
A konfliktusok megoldásának legnagyobb visszatartója, az Ego. Amit talán a legnehezebb kontrollálni.
Lehet azt mondani persze, hogy jobb elválni, mint tovább szenvedni egymástól, de ez csak egy szánalmas önbecsapás, hiszen mindez a fentiekből következik. Ugyanis, ha a felvázolt anomáliák megoldásra kerülnének és nem az Ego győzedelmeskedne, akkor ez az egész problémakör nem létezne.
Viszont, ha már létezik, akkor valahogy mégiscsak meg kell oldanunk. Elég abszurd, de ennek is az Ego a legnagyobb kerékkötője. Akinek sikerül ezt legyőzni magában, annak sokkal könnyebben és gyorsabban jöhet el a megnyugvás pillanata. És ezzel a gyermekei szenvedését is enyhítheti, hiszen megszűnnek a további esetleges szülők közötti viszontagságok.
A környezetemben sajnos egyre inkább az egymástól való elválást tapasztalom. Minden kapcsolat kátyúba kerül. Ritka a kivétel. Alap ok: nagyon keveset van együtt a család. Egymás helyett a munkával és más többnyire teljesen felesleges dolgokkal foglalatoskodnak. Aztán jön az elhidegülés, mely végső soron válásba torkollik.
Aki erős, az feláll és új életet kezd. Elengedi a másikat. Az addigi másik felét. Csak az elengedés után lehet újra kezdeni. Nincs is más út. Nem is lehet más út! Újra kell kezdeni! Mindig újra lehet kezdeni!

(Eredeti megjelenés, 2015.04.30. https://www.facebook.com/nagy.testverek.9/posts/832638156829531)

Nagycsuri 2015.10.15.