Bármennyire is nehezen emészthető és a legtöbben ódzkodnak tőle, nekem akkor is a kedvencem marad a Barbaro. Én már csak ilyen vagyok. Rendszerint a
különlegeset keresem. Olyat, ami nem uniform, ami inkább eredeti, ami underground, amire felkapom a fejem, mondván: "Hú b+! Tudom, hogy az élet sok területén ez a saját magam kirekesztésével járhat, de ez sem riasztott vissza soha. Nem nagyon szokott izgatni, ha valaki e miatt hülyének néz. Nem igazán vagyok simulékony, vagy túlzottan alkalmazkodó típus sem. Markáns véleményem van általában mindenről. Ez persze a legtöbbször eltér a közvélekedéstől. Olykor viták, konfliktusok melegágya is lehet egyben. Viszont abban is hiszek, hogy a világot a vita viheti előre, nem pedig a homokba dugott fejek tömkelege, ami rendre körbe vesz bennünket. Fenti tulajdonságaim aztán a zenében is visszaköszönnek.
Mondják, hogy a zenekar indulásánál velük dolgozó, Tzortzoglou Jorgosz-szal (ének) együtt volt igazán ütős a zenekar. Én azt mondom, hogy akkor is jó volt és most is jó. Sok tekintetben ma talán még jobb is. Both Miklós (ének/gitár) ugyanis legalább akkora zenei talentum, mint Jorgosz volt. Vele született "rendellenesség" az ő zenei tehetsége. Az alábbi nótában érdemes odafigyelni a gitárjátékra, ami valóban madáréneket modellez!
Csak és kizárólag a Jorgosz-"hívők" meggyőzése céljából teszem ide az alábbi Both Miklós interjút:
Nagycsuri 20105.10.22.
