Nem ez az első eset, hogy Jeff Beck-et erőltetem (Itt és Itt). Nem is az utolsó, ezt borítékolhatom! Ezt vehetitek akár fenyegetésként is! Zenész berkekben
igen nagy tiszteletnek örvend, ugyanis gitárjátékának eredetisége nem fémjelezhető másként, mint a saját nevével. Ezen a felvételen a dobos, Vinnie Colaiuta érdemel még kiemelt figyelmet. Valamint a basszeros csajszi, Tal Wilkenfeld, aki amellett, hogy igencsak dekoratív eleme a színpadnak, ráadásként megtiszteli hallgatóságát hangszeres tudásával is. Hihetetlen, nem? A billentyűs, Jason Rebello a szokásos szőnyegszövögetés mellett olykor meg-megvillantja létező tudását is. Így aztán érdemben az összes résztvevőt felmagasztaltuk vala. Miután azt képzelnénk, hogy itt vége is a történetnek, akkor jön a meglepi. Eric Clapton és Joss Stone élő valójában. Sokkal inkább hozzátesznek a produkcióhoz, mintsem elvennének belőle. Kerek kis történet Ronnie Scott klubjában. Elég gyenge hely lehet. 4:13-nál pár pillanat erejéig Robert Plant-re tapad a kamera, aki szimplán csak jegyet váltott erre az összejövetelre. Ezt csak érdekességképpen jegyeztem meg. Csóközön, Mindenkinek!
Nagycsuri 2015.12.22.