Bízom benne, hogy pozitívan értékelitek azon igyekezetemet, miszerint az előző részhez hasonlóan a harmadik felvonásra már nem kellett újabb két évet várnotok! Csupán pár napot, hiszen hátrahagytam csapot, papot.

Ki vagyok én?

Olyan vagyok, mint Ti. Se jobb, se rosszabb. Vannak hibáim, nem is tagadom. Sokat sikerült már legyűrnöm, megtanított az Élet, hogyan és miért kell jobb emberré válnom. Végtére is, ez lehet egy cél, ami értelmet adhat az ember életének. Természetesen a gyermekvállalás- és a család misztériuma is ilyen. Valószínűleg, soha nem leszek tökéletes. Én is csak létezni szeretnék, küzdök a mindennapokkal, próbálok túlélni. Jól szeretném érezni magam a bőrömben, szeretetre, boldogságra vágyom, békére, harmóniára törekszem. Nem mindig sikerül. Imádott gyermekeim mellett egy olyan lelki társra leltem, akitől tengernyi szeretetet kapok, nem győzöm viszonozni. Nemi identitásomat tekintve, tökéletesen hetero vagyok. Nem fogok ezért bocsánatot kérni! Mert ugye, lassan ide lyukadunk ki, ha így megyen tovább. Beteg egy Világ ez, de meg kell maradni embernek benne! Nem olyan nehéz ám! Hallod, te rebellis "liberális"! 

Születésem óta megvan az a ketyere ottan, csupán a mérete változott pozitív tartományba azóta. No, nem túl sokat, sajna.

Az emberek többsége nem azt csinálja, amit szeretne. Egész életükben a megélhetésük foglyai. Ettől aztán persze mindannyian frusztráltak és boldogtalanok. Na, én nem hagytam magam sosem ily módon bekeríteni, ennek ellenére kb. húsz évet nyugodtan kitörölhetnék az emlékkönyvemből. Na, jó, annyit azé' nem, de az elmúlt húszból tízet biztosan. Nem is írok róla szívesen, ha meg nem haragszotok. Az egyetlen pozitívum ebben a felejthető tíz évben a két gyönyörű gyermekem. Ők és az imént említett másik felem tartják bennem a lelket.

Középiskola első osztályában, szakmai gyakorlaton esett meg velünk nem egyszer, hogy az aktuális műhelyfeladat helyett az udvaron jártunk úgynevezett UngaBunga táncot. Mi így hívtuk. Ez egy falerakat ősi rítus szerinti körbetáncolását jelentette. Még szerencse, hogy nem gyújtottuk fel a deszkamáglyát és így az egész telepet. Brutális egy társaság volt a miénk, szinte mindannyian másik középiskolából menekültünk és kezdtünk újabb szakmát. Szakoktatónkat rövid idő alatt kikészítettük, pedig nagyon békés, jóindulatú és jóravaló ember volt. A pillanatnyi haragon kívül, ma is köszönő-, illetve beszélőviszonyban vagyunk. Gyerekek voltunk, renitens diákok. 

Ebben az időszakban, Keoma barátom rezidenciáján töltöttük szabadidőnk jelentős részét. Jó fej, megértő szülei voltak. Szükség is volt rá. Dj.Fischer és Dj.Zsiga diszkójába, a Juventus-ba jártunk szombatonként szórakozni. Ez a VSZK egyik utcafronti melléképülete. Előfordult, hogy túltoltuk a biciklit. Voltak belőle problémák. Nem csupán másnaposság. Ez idő tájt ismerkedtem meg egy nálam három évvel idősebb leányzóval, aki végül is elvette féltve őrzött szüzességemet. Mielőtt csorogna a nyálatok, azért azt elmondom, hogy az említett barátnőmmel és esettel kapcsolatban intim részletekbe nem bocsátkozom! Maradjunk annyiban, hogy nekem jó volt! Az ominózus eset nem a diszkóban esett meg velem, hanem a VSZK szalagavatóján, a Hotel Helikon egyik vendégszobájában. (A nyolcvanas években még adtak erre a kiemelt eseményre. Mára ez is csak nyomokban tartalmazza a korabeli igényességet.) Ezen akcióm végkifejlete az akkoriban divatos Postinor tabletta bevétele lett. Természetesen nem részemről! (Ismertünk olyan esetet, ahol a fiú vette be. Nem vicc!) Azért a kis bogyóért az egész hotelt körbe kellett kunyerálnom. Amúgy, nagyon összetartó baráti körünk volt akkoriban. Mostanság, a mai skacokból nehezebb összeverbuválni egy ilyen társaságot.

Párhuzamosan a Juventus-os érával időszakosan az akkori Szabad Nép utcába (Ma, Városház utca) költöztem. Csuri-Lak - így becéztük a kecót vala. Spontán bulik kultikus színtere volt ez a lakás. Sokan, sok mindent veszítettek ott el. Leginkább az emlékezetüket, reggelre. Rece mester a zongora alatt ájultan, Kósigabi Zalai Hírlappal letakarván a kályha mellett, Lugó pedig a zsíros kenyérrel épp a falat kenegetvén lett felejthetetlen ikon mindannyiunknak. A teljesség igénye nélkül! Lehetne ugyanis sorolni az egyéniségeket, sokan voltak. Amit viszont a mai napig nem értek, vajon miért hívták Ákost (Somit) Nyócaskának? Mondjuk, Golyóról sem tudom, miért épp így becézték akkoriban. 

A nyolcvanas években, hosszú esték utolsó sörét mindig a Gösser-ben fogyasztottuk el. Ebbe az étterembe már rendre meglehetősen túlfűtött állapotban jutottunk el. Bandi barátomnak az volt a rögeszméje, hogy józanodás céljából fekvőtámaszt nyomatott velünk. Mindezt a Gösser kerthelyiség toalettjében. Figyeltük a zenekart, vártuk a Santana nótákat. Néha pizzát is ettünk. Nem voltak még pizzériák amúgy. Csirkemájast adtak a Gösserben, ami tökéletes detoxikáló szer volt. Visszaköszönt ugyanis minden esetben, ami vitte magával a már feleslegesen elfogyasztott söröket. Emlékszem, valamelyik nyáron szüleim is a Szabad Nép-ben laktak. Egyik ilyen ominózus estén sikerült is hazatérnem. Addig semmi probléma nem volt, amíg függőleges helyzetben voltam. Amint viszont vízszintesbe helyezkedtem, megfordult a világ körülöttem. No, meg a pizzától a gyomrom is, de rögvest. Közel volt a toalett. Még szerencse! Annyi rémlik, hogy míg én magamon könnyítettem, szüleim szitkozódtak felettem. Érdekes, hogy tizenévesen az ilyen történések csak rövid időre szegték kedvemet. Manapság már csupán az esti két deci borom szürcsölgetem, semmi extrém kilengést nem eszközlök mellette. Természetesen, akkoriban is csupán alkalmakra korlátozódtak az effajta őrültségek, még mielőtt valaki beállítana alkesznek! Egyébként a Gösser béli gitáros gyerek nyúlta le az első nőmet, amely nőnemű egyed avatott  be a férfivá válás rejtelmeibe. Miként elébb már említettem. Nem igazán bántam egyiket sem. A beavatást  és a lenyúlást sem.

Varsóban is jártam. Ez '86-ban esett meg velem. Jazz Jamboree-n tettük tiszteletünket. Ám voltak érdekes történések a Jamboree-n kívül is, hiszen - mint említettem - én magam is ott tébláboltam. Velem pedig minden esetben akad probléma. Akkor éppen egy piti kis sebesülésem helye mérgesedett el és kellett azonnal kórházban gyógyszeres kezelésben részesíteniük engemet. Pikantériája ezen malőrnek, hogy hazatértünk után, Bartos doktor erről eképpen vélekedett:

"Lengyelország a gyógyszerek-, Magyarország a Tetanusz hazája."

- mondotta és bökött belém egy jókora fecskendőt azon nyomban. Legenda volt az Öreg. Jó szívvel emlékszem vissza rá. Várólista nélkül dolgozott és mindenkit ellátott. Mondom, várólista nélkül!

Négy éves koromban épült a szülői házzal szemben egy négyemeletes tömb. A szomszédasszony lett figyelmes arra, hogy valamelyik akkori haverral a ház tetején sétálgatunk. De nem ám a közepén, hanem a legszélén. Csoda, hogy miután ezt jelezte kedves Édesanyámnak, nem kapott azonnali szélhűdést szegényem. Nagyon izgalmas volt az építkezés. Egyik emeletről ugráltunk le a másikra, bele a Bazaltgyapotba. Éreztetek már olyat, hogy mindenütt szúr, szűnni nem akar, de vakarni is mindhiába, úgysem hat? Ezerszer rosszabb, mint egy Moszkitó csípés. 

A szomszéd leányzóval...

A szomszédasszonyról jut eszembe, hogy a leányával elég intim viszonyt ápoltunk. Tizenegy-két évesek lehettünk, amikor még a micsodánkat is megmutattuk egymásnak. Ahogy az hasonló esetben másoknál is evidencia volt. A haverokkal állandóan kint a szabadban lógtunk. Többek között, az egyetem által telepített kukoricásban - miután a fejünk fölé magasodott - labirintust tapostunk magunknak. Ettük a tejes kukoricát, valamint búvóhelyeket létesítettünk benne. Készültünk a Nagy Háborúkra, melyek a környék bandái között zajlottak. Nem Scorsese "New York bandái" mintájára, csupán amolyan "Pál utcaiasan". Vagy valami hasonló. Többször is megjelent a mezőőr, panaszkodott a szüleinknek. Egyszer ránk akarta kenni az öntözőrendszer tönkretételét, pedig tisztán emlékszem ma is, hogy nem mi voltunk a ludasok.

Másik általam állandóan művelt tevékenység pedig a sport volt. Kézilabda, atlétika, foci, szinte mindent kipróbáltam. Ma úszom és tornázom, akkoriban a foci volt a favorit. Még a Hali-ban is játszottam serdülőként. Arra is emlékszem, miszerint mindezek a történések katartikus élményt váltottak ki belőlem. Sajnálom a mai srácokat, akik a Mátrixban nőnek fel és nem tapasztalják meg ebben a formájában a természetet.

Több barátommal, osztálytársammal együtt jártunk fociedzésekre. Legalábbis, egy ideig. Volt egy felejthetetlen meccsünk, amelyen az egerszegiektől kaptunk ki. Az igaz, hogy mi is rúgtunk gólt, csak éppen a saját kapunkban landolt a labda. Ez úgy esett meg, hogy volt egy kiváló atléta alkat a csapatban, aki lefutott mindenkit, mégsem volt egy Messi. Az egerszegiek támadtak. Kitaktikáztak bennünket, talajt fogott már a fél csapat. Mit tesz Isten, ez a Forrest Gump megindult a félpályáról és a tizenhatos környékén utolérte az ellenfelet. Majd úgy szerelte le, hogy az ellenfél helyett lőtte be a labdát - mint említettem - a saját hálónkba. Fetrengtünk a röhögéstől, mert annyira életszerűtlen volt a történet.

Isten áldjon Benneteket!

Vigyázat, folytatása következhet...!

(Ui.: Elnézést kérek, de egy időre valószínűleg eltűnök a Mátrixból, a folytatásra és más gondolatokra várnotok kell! Köszönöm a megértést és az eddigi figyelmeteket!)

1983 nyara: Keszthelyi Haladás serdülő II.-III. - Ceox Simmering 1:0

NagyCsuri 2017.09.04.