Nem is tudom, hol kezdjem. Az biztos, hogy a megszokottnál kicsit hosszabb lesz a bevezető rész, ugyanis az évek alatti történések és a Gluténnal való rossz kapcsolatom több tekintetben is összegabalyodnak, ám össze is függenek a sorok között. Az elbeszélés végére viszont ígérem, összeáll a kép! Az alábbiak másoknak szolgálhatnak okulásként, és/vagy felismerésként.
Először is, vissza kellene talán utaznunk az időben, egészen '95-ig! Ekkor kezdődött az igazi kálváriám. Huszonhét éves voltam. Épp lejárt a felszolgálói mandátumom a keszthelyi Colors Discoban és szinte nyomban kényszer-vállalkozóvá avanzsáltam. Ez hatalmas stresszel járt, ami napról napra fokozódott. Mivel a nulláról indultam, hitelből, a rajtam lévő nyomás szinte elviselhetetlenné tette a mindennapjaimat. Félelem volt bennem: "Vajon menni fog az üzlet, vissza tudom fizetni a kölcsönt, adnak fizetési haladékot?" - és ehhez hasonló megannyi kérdés tette tönkre még az éjszakáimat is. Alvás? Több részletben, felületesen. Eleinte csupán fáradékony voltam, de ezt betudtam a hétvégi buliknak, amelyek több mint kimerítőek voltak. Mindig vékonyka voltam, így nem tűnt fel, hogy nem bírom elérni a hetven kilogrammot sem. A lisztérzékenységről árulkodó diagnózist - közel tizenöt évnyi gyötrelem után - végül 2009-ben állították fel, de menjünk csak szépen, sorjában!
Mint fentebb már említettem, '95-ben startolt a vállalkozásom. Ruházati üzlettel, melyben farmert árultam. Döcögősen indult. Két év alatt elérte a csúcspontot, melyet egy év "Kánaán", majd hirtelen zuhanás követett. Szerencsémre, átvették tőlem. Ekkorra már '98-at írtunk. Újabb változás halvány reménye lengedezett a tavaszi szellőben. Március idusán meg is nyitottam a lemezboltot. Tudjátok, Pop, csajok, satöbbi...
A hanglemez, pontosabban a CD jó üzletnek bizonyult. Rengeteg munkával járt ugyan, de anyagilag mindenképpen megérte. Később ez a hajó is elszállt a szélben, ugyanis az internet átvette a hatalmat. Nem csak a zenében, hanem az emberek elméjében is - mindenkit beszippantott a Mátrix. 2010-re egy globálisan jóval átlag felett prosperáló iparág veszett kútba, milliónyi embert, családot és egzisztenciát magával rántva.
Az új üzlet a farmerbolttal szemben helyezkedett el. Pár hónap átmenet, illetve fedés volt a két biznisz között. Éppen beindult a CD és kisebb késéssel tulajt váltott a farmer. A boltok berendezését mindkét esetben édesapámmal készítettük. Mindig és mindenben a gyermekei támasza volt. Nagy veszteségként éltem meg, amikor húsz év betegeskedés és a végjáték szenvedésbeli méltatlanságai után, 2016 böjtelő havában távozott az élők sorából. Olyan mérvű fájdalmai voltak, hogy a végén már Ő maga kérte a Morfiumot. Pedig tudta, hogy az bizony a véget jelenti. Ennek ellenére, egyetlen jajkiáltás sem hagyta el a száját. Soha sem panaszkodott. Rendkívül erős- és nagyon jó ember volt.
No, de térjünk csak vissza a '90-es évekhez! '98-ra mindennapossá váltak a fejfájásaim. Akkor még nem tudtam, hogy mi lehet ennek az oka, mint ahogyan a többi tünet sem tette egyértelművé ennek az alattomos kórnak a jelenlétét. Irtózom a gyógyszerektől, ezért aztán inkább szenvedtem, de csak nagyon ritkán vettem be fájdalomcsillapítót. No, de ki bír úgy normális életet élni, hogy 0-24-ig fáj valamije? Senki. Nos, én sem tudtam, illetve a rendszeres szenvedés felőrölte testem, lelkem s idegrendszerem.
A leglátványosabb jel az állandósult puffadás volt, ami ugyan nem hasmenéses, de mindenkor laza széklettel párosult. Apám erre akkoriban csak annyit mondott, idézem:
Örülj neki, legalább nem lesz aranyered az állandó székrekedéstől!
Ma már én is tudom, hogy érdemesebb mindennek a jó oldalát nézni.
"A halál a belekben lakozik."
A testi-lelki leépülés folyamatos és időnként látványos volt. Eleinte csupán néha voltak rosszabb napjaim, amit később permanens rossz közérzet és a köznyelvben használatos depresszió közeli állapotok követtek. Ennek az autoimmun betegségnek a tünetegyüttese behatárolhatatlan, kiszámíthatatlan és minden képzeletet felülmúl. A Glutén - krónikus gyulladás kíséretében - leradírozza a bélbolyhokat. Ennek velejárója, hogy a táplálék-összetevők felszívódása erősen korlátozottá válik. A nyomelemek, vitaminok és egyéb tápanyagok szervezetbe való beépülésének elmaradása pedig hiánybetegségek kialakulásához vezetnek. Csak pár példa, amelyek rajtam is napi rendszerességgel jelentkeztek: orrfolyás, nátha, évente kétszer influenza, vagy ahhoz erősen hasonlatos lázas állapotok, puffadás, arcüreg gyulladás (a diéta megkezdése előtt ez már havonta jelentkezett), ebből következően kellemetlen lehelet, szakadatlan köhögés, torokváladékozás és ezzel együtt járó torokköszörülés, garatfolyás, bőrtünetek, hangulatzavar, izületi panaszok, ritkábban fülgyulladás is, satöbbisatöbbisatöbbi... Higgyétek el, mindez maga volt a pokol. Egyes vélekedések szerint, a diagnózis ellenére szó sincs Glutén-érzékenységről. Valami más állhat a háttérben, aminek kimutatására Magyarországon még nincs bevett gyakorlat. Ez azért elgondolkodtató, főleg annak tudatában, hogy egyre többen szenvednek hasonló tünetegyüttestől!
Ám a legsúlyosabb, ami megkeserítette a környezetem és az én életemet is, az az elviselhetetlen mentális közérzet volt. Igen, elviselhetetlenné váltam a családom, az ismerőseim, a barátaim, a munkatársaim és az üzletfeleim, de még saját magam számára is. És ez a betegség előrehaladott állapotában és annak is csak a vége felé tudatosult bennem. Persze, addig is sejtettem, hogy valami nem stimmel körülöttem, de a felelősséget rendre másokra tereltem. Részben, egészben megszűnt az önkritikám. Minden és mindenki rossz volt. Mindenben és mindenkiben ellenséget véltem felfedezni. A magánéletem és a libidóm is romokban hevert. Egy szemétdombon ültem és nem értettem, miért nem kakasnak teremtett engem a Jóisten, hogy rendet teremthessek a Genezisben.
Addigra kiszámíthatatlan természetemnek és a fent leírtaknak köszönhetően szinte az összes emberi kapcsolatomnak befellegzett, majd a közvetett következmények mentén a családom is ráment erre az emészthetetlen történetre.
Mindeközben a szűkebb és a távolabbi családi körben sorra szedte áldozatait a vastagbéldaganat. A mai napig öt közeli rokonról és az édesapámról tudok, akik mindannyian ebbe a kórba-, vagy szövődményeibe haltak bele. Nem rossz kilátások, tekintve a családi anamnézist és a saját, külön bejáratú gasztroenterológiai kórelőzményt.
No, de miként fentebb jeleztem, egy ideje már pozitívan tekintek a jövőbe.
A tisztulási folyamat nagyon lassan éreztette építő hatásait. Lehetséges, hogy ebben a késői, 2009-es diagnózis is közre játszott. Tekintve a '95 óta tartó lejtmenetet. Az orvost csak lázas állapotok esetén kerestem fel. Ám az állandó fejfájás, a puffadás, a sápadtság, levertség és a többi tünet nem szúrt neki szemet, így csupán az éppen aktuális gyulladások tüneti kezelése folyt, többnyire antibiotikumokkal. Nagyon ritkán volt hatékony. Ahogy egy bölcs orvos ismerősöm mondotta:
Antibiotikummal két hét, gyógyszerek nélkül 14 nap a várható gyógyulási idő.
Bele is untam az antibiotikumok világába, majd egy orvos vásárlóm nyitotta fel a szemem, miután a következőket mondta:
Ha rám hallgat, menjen az egészsége után!
Ezzel arra utalt, ne várjam el egyik kollégájától sem, hogy alapos góckutatást rendel el az érdekemben. Kissé meglepődtem, ugyanakkor, mintha egy csörgőóra szólalt volna meg a fejemben, felébredtem. Javaslatára, elmentem egy gyomortükrözésre. Bingó! A belgyógyász a következőket ecsetelte:
Lévén, gyermekbetegség, mégis tankönyveket meghazudtoló módon, exponenciálisan emelkedik a felnőttkori Glutén-érzékenyek száma.
Felmerült bennem a kérdés, vajon mi volt előbb, melyik következhetett a másikból? A Glutén okozta a mentális zűrzavart, vagy az üzleti élettel együtt járó stressz váltotta ki az érzékenységet. A tyúk kontra tojás esete. Mondtam is egy kedves pszichológus barátomnak, amennyiben egy-egy páciensénél a fenti tüneteket tapasztalja, minimum gyanakodjon.
Megkezdődött az élethosszig tartó és betartandó diéta, ami eleinte teljesíthetetlennek, később egyre könnyebben kivitelezhetőnek bizonyult. Ma már kötelező feltüntetni az élelmiszer-készítmények címkéjén az allergén összetevőket, ami biz' nagy segítség. A legtisztább, ha az egész család átáll az új étrendre, így a gyermekeinkre leselkedő veszélyt is minimalizálhatjuk.
Az étkezési szokásoknál viszont jóval nehezebb az emberi kapcsolatok rendbetétele. Párhuzam: nyilvánvaló, hogy egy tönkre tett üzletet sokkal nehezebb újra felvirágoztatni, mint egy alapjaiban újat felépíteni. Nem elégséges tehát a diéta, az embernek teljes valójában meg kell változnia, meg kell újulnia! Ma már meglátom mindennek a szép oldalát. Nem ítélkezem. Szem előtt tartom azt a tanítást, miszerint egy másokkal szemben negatív embert nem szabad rögtön leírni, hanem észre kell venni a benne szorongó lelket. Egyes vélekedések szerint, nem szabad embertársaink felé kitárulkozni, mert egy részét egyáltalán nem érdekli, a másik fele pedig még örül is a nyomorunknak. Kétségtelen, hogy van benne igazság, de én azért ennél optimistábban látom. Azokra kell koncentrálni, akik egyik csoportba sem tartoznak! Kevesen vannak, valóban. Az Élet egy nagy tükör, tanulni kell abból, amit mutat! Természetesen ehhez a felismeréshez több tényező konstellációja szükségeltetik.
A diéta miatt rövidesen megkönnyebbültem. Bazalttufák szakadtak le vállaimról, melyek addig tonnákkal húztak lefelé és a szorításukból nem hagytak kibontakozni. Hatalmas megkönnyebbülés volt. Minden túlzás nélkül mondom, újra elkezdtem élni. Hosszú évek kellettek a diéta kezdete után is, de megérte. Tudok szeretni és adni. Mert adni jobb, mint kapni. Tudok örülni, mások örömének is. Tudok remélni és bízni. Elmúlt a hirtelenség, nyugodtabb vagyok. Bár még vannak elvarratlan szálak és olykor vissza-visszatérnek bizonyos tünetek, összességében mégis jól érzem magam a bőrömben. Ezt többek között az élet- és szemléletmód váltásnak, valamint imádott gyermekeim, szeretett párom és szűkebb baráti köröm támogatásának köszönhetem. Hálás is vagyok érte, Mindannyiuknak!
NagyCsuri 2018.01.12.
