...bizony, most kezdődik az Élet. Nekem mindenképpen. Miért ne? Hiszen ágaskodó érzelmekkel ébredtem ma is. E sorok kezdetén ugyan még nem vagyok ötven, de a "liturgia" végére bizonyosan betöltöm azt. Milyen optimista vagyok, hihetetlen! Per pillanat, sejtésem sincs, miről regéljek eme patinás alkalomból, de majd csak vezérli valaki a tollam, odaföntről.

Hazudtam! Körvonalazódott már, mi lesz a téma, ám magamat ismervén, biztosan elkalandozom. 

Először is, el szeretném mondani Nektek, hogy egy hirtelen ötlettől túlvezérelvén és egy bitang adag adrenalintól túloptimistalizálódván az az elképesztő ötlet villant be a gondolkodómba, hogy mi lenne, ha...

Csuri, ötven!

Mi lenne, ha nyár közepére összeverbuválnánk a kortársainkat egy össznépi szülinapi buli erejéig? Ahol mindenki ott lenne, aki ebben az évben töltötte/tölti be az ötvenet. '68-as buli. No, meg mindenkinek az összes ismerőse, barátja is. Több száz ember. Elvégre az 50 biz' nem semmi. Elérni sem volt egyszerű, bár visszatekintve egy pillanat alatt elillant. Első dolgom egy lehetséges helyszín tulajdonosának meginterjúvolása volt. Pozitív hozzáállása az adrenalin után megadta a második löketet is. Nem teketóriáztam - teszt szerűen - elküldtem a felvetést egy barátomnak, aki egy nagy csevegés közepette e tekintetben nem igazán nyilatkozott egyértelműen. Lelkesedésem azonnal alább hagyott, bár tisztában voltam vele, hogy az illető senkivel sem tartja a kapcsolatot.

Nem az számít, hogy mennyi ellenséged van, hanem az, hogy vannak-e mellette barátaid! 

Tudjátok, azt nem értem, hogy az elmúlt 20-25 év alatt miért lettek ekkora ellentétek egyesek között, hogy még mutatkozni sem akarnak másokkal egy légtérben. Anno nem voltak olyan témák a levegőben, amelyek ennyire megosztottá tették volna a társadalmat? Nem volt így kiélezve a politikai szembenállás talán? Ez lenne a valódi ok? A bal és a jobb? Ha rám hallgatsz, egyik se jobb! Se nem bal! Magukat intelligensnek valló emberek képesek évtizedes barátságokat derékba törni holmi talmi politikai oldalak kedvéért. Hozzám is odajött egyszer egy ősbarátom, aki felemelt hangon szidalmazott, amiért beálltam egy "szélsőséges" párt soraiba. Én meg csak annyit mondtam neki, idézem magam:

Ne haragudj, de én még e miatt sem vagyok hajlandó összeveszni Veled!"

Így ébresztettek...

Az évek során véleményem a Világ dolgairól fundamentumát tekintve nem igazán változott, felépítménye kapcsán elmélyült, ha úgy tetszik kifinomult. Meg nem nevezett párt viszont - miként eddig az összes - elkurvult, így utunk kereszteződésbe torkollt, majd öt év elteltével, két év agonizálás után, 2014.06.03-án elváltunk egymástól. Hazudnék, ha azt mondanám, nem sejtettem, hogy így lesz. Mégis megadtam az esélyt. Egyszer! Először! Utoljára! Crossroads - láttátok a filmet?

Szóval, ha én félre tudom tenni a politikai nézeteimet és a neoliberalizmussal szemben tanúsított mérhetetlen szeretetemet egy éjszakai buli erejéig, akkor joggal várhatnám el ezt tőlük/másoktól is. Hiába húzod a szádat, nem izgat! Érdekes, két-három évtizeddel ezelőtt még a kutyát sem érdekelte a politika. Mégis volt közös témánk, nem unatkoztunk s nem utálkoztunk. Csupán arra gondoltam, hogy egy éjszakára visszamehetnénk az időben, felejthetnénk és jól érezhetnénk magunkat, együtt. Együtt! Vágod? 

Haladjunk!

Visszatérvén az el nem kezdett mondandómra, beszéljünk másról! Évtizedekre bontván, összegezném életutam, illetve szaldót vonnék a különböző érák között. Első tíz évem sem volt már egyszerű. Annyi galibát okoztam szüleimnek, hogy párját ritkítottam korosztályomnak. Második tíz évem, ha lehet, még veszélyesebben alakult. Kamaszkoraim legszebb kamaszkora volt. Nem vicc, ugyanis többször éltem meg ezt az időszakot. Manapság köszöntött be sokadik zsenge korszakom. Ahogy anno mondani szoktuk, "pubi vagyok". No, de az a korai éra, az első serdülő kor, teli volt élettel. Gondtalan volt, míg manapság már a felelősség több tekintetben is jelen van a mindennapokban. Okoz is többek között épp elég fejtörést, megfelelési kényszert, aggódást, de ami a legrosszabb, bizonytalan jövőképet. Szóval, beárnyékolt a jelen serdülő kora. A harmadik tíz évem teljes egészében a munka bűvöletében telt. Kivonultam a történelemből. Meg is betegített a szüntelen pénzhajhászás. Ha akartam volna, akkor se tudtam volna kiszállni, de ezt később maga az Élet oldotta meg. Illetve a Mátrix, azaz az internet. Harmincas éveim első fiam, Csongi születésével zárultak. A negyedik "X" pedig Bulcsú fiam világra jövetelével indult. Két csoda. Bennük élek majd tovább, igaz, sokkal árnyaltabban, mint önnön valómban. Sajnos, zömében ez a tíz év is munkával telt. Volt pénzem, de életem nem. Ezen próbálok pár éve változtatni, úgy érzem, sikerrel. Ugyan a pénzem kevesebb, de az életből picivel többet érzékelhetek. Persze, az első kamaszkor életérzése felülmúlhatatlan, ma már csak nyomokban tartalmaz élvezeteket az akkori töménységből. Viszontagságaimról bővebben, önéletrajzi ihletésű írásaimban olvashattok itt, itt és itt! Valamint, a blogom többi szösszenetében is, kattintgassatok!

A kép 2016-ban a sétálóutcai üzletemnél készült. Köszönet érte, Molnár Imolának!

Kíváncsi lennék amúgy, hogy kik tisztelnék meg egymást és hányan lennének ott a kollektív szülinapon! Már ez megérne egy misét. Aztán, arra is kíváncsi lennék, tapintani lehetne-e a levegőben a feszültséget. Vajon el tudná-e engedni magát a tisztelt publikum.Továbbá, az is érdekelne, mennyi kis szigetecske alakulna és az idő előrehaladtával tapasztalható lenne-e némi közeledés a földrészek között. Az is izgatná a fantáziámat, hány liter alkohol fogyna. Ki kivel békülne ki, illetve veszne össze. Kialakulnának-e alkalmi szexuális kapcsolatok. Na jó, ez utóbbi mégsem érdekelne! A gender arány is érdekes viszonyszám lehetne. Persze, ez utóbbi csak az ultraprogresszívszellemiségűeket hozná lázba.

Egyébként, pár szülinapot együtt tartottunk, ezelőtt harminc évvel. Te is ott voltál. Igen és Te is. Meg Te, Te, Te és valahány név a naptárból, Mindenki. Mondom, Mindenki! Nézzétek csak meg ezeken a képeken! Mi történt Veletek/Velünk azóta? Hova lettek a felhőtlen baráti kapcsolatok? Miért kell itt keresgélni egymást? Miért itt kell keresgélnünk egymást? Miért nem lehet összerántani egy Világraszólót? Ja, nem érsz rá? Én kérek elnézést!

Epilógus:

Tudjátok, sokszor elgondolkodtam azon, vajon életem során hány emberrel kerülhettem konfliktusba, közülük mennyit bánthattam meg és egyáltalán kivel, mikor és miért bonyolódtam vitába, veszekedésbe. Bizonyosan sok ilyen élethelyzet esett meg velem, nem számoltam. Ám olyan is előfordulhatott, hogy észre se vettem, vagy csupán fatális félreértés okozott drámai végkifejletet. Minden esetre, az ötvenedik születésnap sok mindenre feljogosít. Az pedig, hogy a saját blogomon azt mondok, amit akarok, még bátrabbá tesz. Nem kevésbé az a tudat, hogy egy szuverén ember vagyok, önálló gondolatokkal, mások által nem befolyásolva, mások által nem sakkban tartva, nem megfélemlítve, ráadásul saját, kikezdhetetlen egzisztenciával.

Nem köt egyetlen munkahely elvesztésének félelme sem. Most már a kisvállalkozások tudatos és szervezett tönkretétele sem hat meg. Évekig "rám jártak", pedig én eltartottam magamat, a családomat, no meg a járulékrendszeren keresztül még valakit. Nem pedig segílykíért álltam sorba, mint megannyi haszontalan parazita. Mert ugye csak azt lehet abajgatni, aki dolgozik. Mondom, dolgozik! El is üldöztek, legalábbis időszakosan külföldön keresem a kenyerem. És persze ennek köszönhetően ott is adózom. Hát ez kell ennek az országnak? Csak a közvetlen környezetemben, tucatnyi emberről tudok, akik ugyanezen tünetek miatt távoztak. Nemzetünk kifosztóit bezzeg nem zaklatják.

Egyetlen momentum van, ami bizonyos értelemben keretek közé szorítja az életemet. Ez a gyermekeim szeretete és az a tudat, hogy gondoskodnom kell róluk. Édes teher. Egy szó, mint száz, ez a ritka esemény arra késztet, hogy mindenkitől bocsánatot kérjek, akit valaha is megbántottam, fájdalmat okoztam, vagy csak úgy érzi, hogy igazságtalan voltam vele! Tudom, hogy ez nem könnyű feladat, ezért ezzel párhuzamosan - példát mutatva - én is megbocsátok mindenkinek, aki valaha is szekírozott! Tiszta lappal szeretném indítani a második ötven évemet! 

Higgyétek el, nem könnyű eljutni idáig! Ám annál lélekemelőbb, ha sikerül. 

Ölellek és szeretlek Benneteket!

Isten áldjon Mindannyiunkat!

NagyCsuri 2018.03.08.